Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint szexuális jellegű játékot játszatott a rábízott gyerekekkel egy hévízi kiránduláson. Az eset még tavaly októberben történt, a férfit szerdán hallgatták ki gyanúsítottként. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rövid közleménye szerint a 48 éves dunakeszi férfi ellen kiskorú több rendbeli veszélyeztetése miatt indult eljárás, miután az osztályába járó gyerekekkel szexuális játékot játszatott, meztelenre kellett vetkőzniük. A váci rendőrségre több tanú meghallgatása után idézték be gyanúsítottként a férfit, egyúttal kezdeményezték előzetes letartóztatását is.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a tanárt a szülők jelentették fel az osztálykirándulás után. A játékban résztvevő gyerekek 9-10 évesek voltak, fiúk és lányok vegyesen. A szakértő több érintett iskolást már meghallgatott, de vannak olyanok, akikkel ezután fog beszélni. A tanárnál házkutatást tartottak a nyomozók, lefoglalták a számítógépét, hogy kiderüljön, azon vannak-e esetleg pedofil jellegű fotók, illetve, hogy a férfi látogatott-e ilyen témájú oldalakat. A szóvivő hozzátette: a gyanúsított vallomást tett, a gyanúsítás ellen nem élt panasszal.