John Andrea találkozni fog azokkal a gyerekekkel, akik március 7-én egy tatabányai panelház tetejéről leejtették azt a pezsgősüveget, amely a fejére esett. A 11 éves kislány az Aktívban elmondta, nagyon reméli, hogy nem a barátai azok, mert számára az lenne a legrosszabb - egyelőre csak annyit tud róluk, hogy egyikük fiú, másikuk lány.

A gyerekek a rendőrségen vallották be, hogy ők ejtették le az üveget. Hallották a sikítást, lenéztek a járdára, ahol meglátták a földön fekvő kislányt - megijedtek és elszaladtak. John Andrea felidézte: rágógumiért ment le a boltba, emlékszik arra, amikor az üveg fejen találta, és arra is, hogy a járókelők mentőt hívnak hozzá. Elmondása szerint nem haragszik a balesetét okozó gyerekekre, csak nem érti, miért voltak ilyen meggondolatlanok.

A kislány a baleset miatt koponyasérüléseket szenvedett, amelyeket több órás műtéttel állítottak helyre. Orvosai szerint egyetlen hegen kívül semmi nyoma sem marad a történteknek, szépen gyógyul.