Körülbelül huszonöt emberrel a fedélzetén a tengerbe zuhant egy indonéziai utasszállító repülőgép Pápua Új-Guinea közelében - közölte szombaton a dzsakartai belügyminisztérium. A beszámoló szerint a repülő a kifutópályától mintegy ötszáz méterre zuhant le, eddig ismeretlen okból. "Megerősíthetem, hogy valamennyi utas életét vesztette, amikor a tengerbe csapódó repülőgép felrobbant" - mondta a parti őrség tisztje a a helyi ElShinta rádiónak, hozzátéve: a detonáció következtében a géptest darabokra szakadt. Mint mondta, eddig 15 holttestet találtak meg a vízben, a többi áldozat feltehetően az utastérbe szorult.

Bambang Ervan, az indonéziai közlekedési minisztérium szóvivője előzőleg azt közölte, hogy a Merpati Nusantara indonéziai légitársaság MA-60-as járata 27 emberrel a fedélzetén zuhant le, mintegy fél kilométerre a kifutópályától. A kétpropelleres repülőgép a nyugat-pápuai Sorong városból tartott a 400 kilométerre délre fekvő Kaimanába. A minisztériumi szóvivő szerint a baleset idején rendkívül rossz időjárás uralkodott a térségben, ahol nagyon rosszak voltak a látási viszonyok. Mint mondta, a gépen 21 utas - közte három gyerek - és hat főnyi személyzet tartózkodott a katasztrófa idején.