Tűz volt egy illegálisan üzemeltetett idősek házában Debrecenben szerdán délután. A Kőfaragó utca 12. szám alatti, tetőtérbeépítéses épületből 15 embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak. Ketten megsérültek, egyiküket a helyszínen ellátták a mentők, a másik sérültet kórházba szállították.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának főosztályvezető-helyettese, Ferencz Zoltánné a Független Hírügynökségnek elmondta: engedély nélkül működtetett idősek házáról van szó, rajta van a listán is, működtetője ellen 2005 óta folyik eljárás. Közben fenntartóváltás történt, a kft. átadta az üzemeltetést egy alapítványnak. S bár jogerős határozat született a tevékenység azonnali hatállyal történő felfüggesztéséről, plusz 800 ezer forint bírságról, még mindig nincs vége az ügynek, mert a jogerős határozatot a működtető késleltetve vette át, és még lehetősége van arra is, hogy közigazgatási pert kezdeményezzen a határozat ellen.