Férje elől ugrott ki második emeleti lakásuk ablakán a napokban egy ózdi nő. Az asszony súlyosan megsérült. A férj 40 nap elzárást kapott, mert nem is lehetett volna ott a lakásban. Előzőleg ideiglenes távoltartást rendeltek el ellene, ugyanis verte a családját.

Ideiglenes távoltartási végzést hozott a bíróság a napokban egy 35 éves ózdi férfi ellen, aki már többször bántotta a családtagjait. A 35 éves férfi azonban már másnap visszament a családjához és megverte őket. A felesége félelmében kiugrott második emeleti lakásuk ablakából. Súlyos sérüléseket szenvedett. A kiérkező rendőrök elfogták a férjet.

A férfi ellen szabálysértési eljárás indult, mert megszegte a távoltartási határozatot. Ennek eredményeképp 40 nap elzárásra ítélte a bíróság. A rendőrség emellett garázdaság és súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárást az ügyben. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, így azt is, hogy pontosan milyen összefüggés volt a férfi magatartása és a feleség tette között.(FH)