horoszkóp

Tűz volt a nagykanizsai fogyatékkal élők otthonában

MTI
2011.07.10. 16:23

Tűz volt a nagykanizsai önkormányzat által működtetett Fogyatékkal Élők Integrált Intézményében vasárnap, a bentlakók és a gondozók közül nem sérült meg senki - tájékoztatott Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

A tűz az Űrhajós úti otthon földszinti mosodájában ütött ki, ruhák kaptak lángra nem sokkal déli 12 óra előtt. A kétszintes épületből 52 lakót menekítettek ki, de senki nem sérült meg. Feltételezések szerint a tűz a második szintről levezető szennyesledobóban keletkezett, valószínűleg azért, mert valamelyik gondozott véletlenül égő cigarettacsikket dobhatott a ledobóba.

Az intézményt az épületet elborító füst miatt a tűzoltók átszellőztetik, ezt követően mindenki visszatérhet, mert nem keletkezett jelentős kár. Az otthon igazgatója, Ignáczné Király Rózsa elmondta: az épületben lévő, a tűzoltóságra is bekötött tűzjelző megfelelően működött.

A bentlakásos intézményben a legsúlyosabb és középsúlyos értelmi fogyatékosok élnek, közülük 52-en hagyták el az épületet. Hatan maradtak bent, ők fekvőbetegek, de nem voltak veszélyben.

A mosodában kisebb anyagi kár keletkezett, csempék, műanyag eszközök égtek meg. A tűzoltók az égett ruhadarabokat az udvaron halmozták fel, a bentlakókat pedig szintén az udvaron ültették le a gondozók, amíg az épületet a tűzoltók nagy teljesítményű ventillátorával is átszellőztetik.