A rendőrség tanúkat hallgatott meg és szakértői vizsgálatokat végez a Borsod megyei Putnokon, ahonnan szerda este két feltételezett lövésről tettek bejelentést. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek azt mondta: helyszíni szemlét tartottak, tanúkutatást, tanúmeghallgatást végeztek, illetve szakértői vizsgálatok vannak folyamatban. További információkat a szóvivő egyelőre nem közölt.

Tamás Barnabás, a település polgármestere (Fidesz) az MTI-nek azt mondta, hogy nem értesült a történtekről, jelenleg a szabadságát tölti.

Az index.hu csütörtökre virradó éjszaka azt írta, hogy lövések hatoltak át két, romák lakta ház közös udvarának a kapuján szerda este Putnokon; a támadásnak nincs sebesültje. Az ott lakó férfi azt mondta: hangos durranásra lettek figyelmesek, kiszaladtak az udvarra, pár másodperccel később jött a következő durranás, és hallották, ahogy a golyó elsüvít mellettük.

A rendőrségi szóvivő éjszaka az MTI kérdésére arról számolt be, hogy az esetről nem sokkal szerda este fél nyolc előtt érkezett bejelentés. Egyedné Novodonszki Éva akkori tájékoztatása szerint a bejelentő nem tudta biztosan, hogy fegyvert vagy petárdát hallott eldördülni; a rendőröknek a helyszínen két lyukat mutatott a pozdorjából lévő kapun.

Az MTI helyszínről származó információi szerint két rendőr kereste a helyszínen a lövedéket. A ház Putnok főterén található, a katolikus templom mellett, a 26-os számú főúttól 50 méterre. A templom miatt este ki van világítva a környék.