Házaspár került kórházba egy ráckevei háztűz után

MTI
2011.08.14. 14:17

Kigyulladt egy ház vasárnap délután Ráckevén, a lakókat kórházba szállították - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kovács Viktória elmondása szerint a házban élő 55 éves férfit súlyos sérüléssel, 54 éves feleségét pedig füstmérgezéssel vitték kórházba.

Valószínűleg öngyilkosság szándékból a házban lakó férfi locsolta fel éghető anyaggal a helyiségeket, ezek gőze lobbant be, ez okozta a tüzet - egészítette ki a rendőrség információit a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese. Szabó János azt mondta, hogy egy 80 négyzetméteres házban történt az eset, a férfi testfelületének 50 százaléka megégett, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A lakásban nem esett jelentősebb kár, csupán a berendezés perzselődött meg. Az udvaron tartózkodó házastárs próbálta eloltani a tüzet, de az magától is elaludt - tette hozzá az igazgatóhelyettes. Az eset körülményeit a ráckevei rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.