horoszkóp

Házrobbantással fenyegetőznek a kilakoltatásra várók

MTI
2011.08.24. 09:43

Közveszéllyel fenyegetés miatt lezárta a rendőrség a székesfehérvári Selmeci utcának azt a szakaszát, ahol szerdára rendelték el egy 90 éves nő és két fia – egyikük 100 százalékos rokkant – kilakoltatását, mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök a gyalogos és jármű forgalom elől lezárták a területet, az E.ON pedig biztonsági okokból kikapcsolta a gázt. A helyszínre érkeztek a bombakeresők és a kilakoltatás ellen fellépő Magyar Szociális Fórum is.

A kilakoltatást július 5-én már elhalasztották, akkor egy hónap haladékot kapott az idős asszony és családja a kiköltözésre. Az önkormányzat pedig - bár nem érintett az ügyben, és a család nem is fordult hozzá segítségért - egy 39 négyzetméteres átmeneti otthont ajánlott fel nekik.

A család otthonát 2009-ben árvereztette el a bank megbízásából egy cég, miután az asszony egyik fia nem tudta törleszteni a 2007-ben devizában felvett szabad felhasználású hitelt, mert elvesztette a  munkáját, a mintegy 61 ezer forintos havi törlesztőrészlet pedig időközben 110 ezer forintra emelkedett. A férfi szerint a bank valós értékének egyharmadáért árvereztette el a házat, így nem maradt pénzük új lakás vásárlására.