Szórakozásra kellett annak a négy fiatalnak a pénz, akik kiraboltak egy idős nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.

A négy rabló, a legfiatalabb 21, a legidősebb 24 éves, harisnyával a fején hatolt be a 78 éves nő ózdi otthonába. A zajra felneszelő asszony száját befogták, és az ott talált 15 ezer forintttal elmenekültek - ismertette az esetet Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rablókat elfogták, kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

Amennyiben a bíróság csoportosan elkövetett rablás bűntettében megállapítja az elkövetők bűnösségét, úgy 5-10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak - tette hozzá a szóvivő.