Részegen bántalmazta három és ötéves lányát egy pár. Egy mosonmagyaróvári hotel recepciósa értesítette a rendőrséget, hogy hangos gyereksírást és veszekedést hall az egyik szobából – számolt be az RTL Klub Híradója. Az anya épp a kisebbik lányt ütötte, amikor a rendőrök kiérkeztek. A pártól azonnal elvették a gyerekeket, akik jelenleg is kórházban vannak.
A rendőrség szerint a gyerekek enni és inni sem kaptak rendesen, és a rajtuk lévő horzsolások és véraláfutások miatt úgy vélik, már korábban is bánthatták őket. A gyerekeket azonnal elvették a pártól. A szülők a rendőrségen elismerték, hogy megverték a gyerekeket,  és azt mondták, szégyellik, ami történt.
A testvérpárt várhatóan napokon belül kiengedik a kórházból és gyermekotthonban helyezik el őket. A szülők ellen a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást, és azt is vizsgálják, hogy rendszeresen bántalmazták-e a gyerekeket. Ezen is múlik majd, hogy mikor kaphatják vissza őket.