Elütöttek egy kerékpározó nőt vasárnap reggel, a mentők kiérkezése előtt meghalt; a baleset okozója elhagyta a helyszínt - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Salamon Róbert elmondta: reggel fél 6 körül a 7328-as számú út 40. kilométerszelvényében, Pózva és Zalaszentiván között egy földön fekvő, sérült kerékpáros nőt találtak. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, a nő meghalt.

A középkorú, láthatósági mellényt viselő nő sérülései, valamint a kerékpáron látható nyomok alapján a rendőrség halálos közúti közlekedési baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást indított. 
Nagy erőkkel keresik a balesetet okozó, feltehetően 1992 és 1996 között gyártott Renault Twingót és annak vezetőjét. A feltételezések szerint a sofőr a gépkocsi jobb első részével ütötte el a nőt, és a balesetben az autó jobb első lámpája és irányjelzője is megsérült - közölte Salamon Róbert.