Ittasan a rácalmási mesterséges tóba hajtott vasárnap éjszaka egy 26 éves kulcsi férfi; a sofőr nem sérült meg, kimászott az autóból, a kocsi azonban öt méter mélyen a tó aljára süllyedt - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

A mezítlábas, vizes ruhát viselő fiatalemberre a polgárőrök figyeltek fel. Értesítették a rendőröket, akiknek a férfi elmondta, hogy kocsijával egy kukoricatábla melletti kitaposott ösvényre hajtott, s amikor az véget ért, a tóba zuhant - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a férfi nemcsak ittas volt, hanem ráadásul jogosítvány nélkül vezetett, mivel azt korábban bevonták tőle. 
Az orvos a sofőrt közepesen ittasnak minősítette, a dunaújvárosi rendőrkapitányság pedig büntetőeljárást indított a férfi ellen. A tó mélyére süllyedt kocsi kiemeléséről ő intézkedik majd.