Szemérem elleni erőszak gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy szekszárdi férfit – Buda Bernadett, a Szekszárdi Rendőrkapitányság sajtóreferense.  Az 50 éves gyanúsított egy, a megyei főkapitánysághoz közeli számítástechnikai üzletben egy tízéves lánnyal szemben követte el a bűncselekményt.

A férfi a gyermeket – védekezésre képtelen állapotát kihasználva – fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette fajtalankodásra, valamint arra, hogy takarítson az üzletben, mindezért kisebb összeget is adott a lánynak. A gyermek a szüleinek számolt be a történtekről, ők feljelentést tettek a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint a férfi több gyermekkorúval szemben is követhetett el szemérem elleni erőszakot, ezért azok jelentkezését várják, akiknek gyermekét megkörnyékezte, vendéglátóhelyekre, strandokra csalta.