Szabadlábon védekezhet az az 54 éves ercsi férfi, aki a gyanú szerint csütörtök délelőtt otthonukban ütlegelte saját lányát, és akkor sem hagyta abba a verést, amikor a lány a földre került.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletén a 18 éves lány maga jelentette be a történteket, kifejtve: hogy apja több alkalommal ököllel megütötte, majd miután a földre esett, a bordáját is megtaposta.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, de a férfi addigra elmenekült. Miközben a rendőrök meghallgatták lányát, az apa kerékpárján hazaérkezett. Mivel láthatóan ittas volt, megszondáztatták, a teszt pozitív lett. Be is vitték az Ercsi Rendőrőrsre, lányát pedig a dunaújvárosi kórházba szállították a mentők. Ott kiderült:sérülése nyolc napon belül gyógyuló, ezért – a bántalmazást egyébként tagadó – apját súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bántalmazás mellett az ittas vezetés miatt is büntetés vár rá – írja a police.hu