Villanyoszlopnak ütközött egy autó a 11-es főúton, Szentendre belterületén, a sofőr elment a helyszínről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-vel.
A baleset körülményeiről egyelőre annyit tudni, hogy a 33 éves sofőr a járművel, eddig ismeretlen okból, letért az útról, majd villanyoszlopnak ütközött, ezt követően elment a helyszínről. A férfit - akinek a személyét sikerült beazonosítani - nagy erőkkel keresi a szentendrei rendőrkapitányság - mondta Kovács Viktória. Sérülésről nincs információ - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Update: Kovács Viktória tájékoztatása szerint a baleset helyszínétől 2 kilométerre, egy kertben leltek rá a 33 éves sérült sofőrre, a kocsi tulajdonosára, akit ellátásra, illetve vizelet- és vérvizsgálatra kórházba vittek.  A férfi nem tudta megmagyarázni, hogy miért ment el a baleset helyszínéről, erre majd a kórházi-, illetve a  rendőrségi vizsgálat után derülhet fény - tette hozzá a szóvivő.