Román teherautóval ütközött az a személygépkocsi, melyben egy ember meghalt, ketten megsérültek szerda este, az 52-es számú főúton, Solt közelében történt balesetben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Az eddigi adatok alapján a balesetben vétlen, román sofőr által vezetett, román rendszámú teherjármű bálázott szalmát szállított. A rakomány a karambolt követően nem okozott fennakadást a közlekedésben - mondta el Nyíkos Tamás. A szóvivő elmondta: az első információk alapján a balesetet annak a Dunaegyháza felől érkező személygépkocsinak a vezetője okozta, aki az elsőbbségadást elmulasztva, szabálytalanul hajtott rá az 52-es főútra. A jármű az ütközés erejétől az árokba csapódott. A benne ülő két utas kizuhant a kocsiból: őket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az autó sofőrjének, egy 25 éves dunaföldvári férfinak az életét azonban a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt - közölte a szóvivő. Az érintett útszakaszon a jelenleg is tartó vizsgálat és műszaki mentés idejére félpályás forgalomkorlátozás van érvényben.