horoszkóp

Gina-túladagolástól vesztette életét egy debreceni férfi

MTI
2012.01.25. 10:43

Egy fiatal férfi meghalt, ketten pedig életveszélyes mérgezéssel kerültek kórházba szerda hajnalban, miután egy debreceni lakáson a GHB, más néven Gina tudatmódosító szerből fogyasztottak - tájékoztatta a mentőszolgálat és a rendőrség az MTI-t.

A huszonéves fiatalokkal volt egy negyedik társuk is, ő beszélt az esetről a mentőknek. A halálos mérgezés pontos okát a toxikológiai vizsgálatok fogják kideríteni - közölte Pápai György, a regionális mentőszolgálat vezetője. Kovács Károly rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: a debreceni Gyergyó utcai lakásban a mentőknek újra kellett éleszteniük az egyik fiatalt. Őt és társát életveszélyes állapotban szállították kórházba, a harmadik férfi életét már nem tudták megmenteni.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI megkeresésére azt mondta: az egyik fiatalt a Debreceni Egyetem II. számú belgyógyászati klinikájára, a másikat a debreceni Kenézy kórházba szállították.

A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.