Előzetes letartóztatásba helyezte a székesfehérvári városi bíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte a tabajdi pálinkafőző munkatársát - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A 47 éves áldozatot január 13. óta eltűntként kereste a rendőrség. Holttestét január 31-én találták meg, és még aznap elfogták azt a férfit, akit a megölésével gyanúsítanak - mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A meggyilkolt férfi a tabajdi pálinkafőzőben dolgozott, és annak közelében lakott egy lakókonténerben. Január 13-án bement a munkahelyére, majd kabátját, telefonját, pénzét, gyógyszereit hátrahagyva, ismeretlen helyre távozott. Miután a fia bejelentette az eltűnését, a rendőrség közigazgatási-hatósági eljárás keretében kezdte meg a keresését. Több speciális mentőegység - köztük kutyás keresőegység - is kutatott utána, valamint helikopterről és kisrepülőgépről is átvizsgálták Tabajdot és környékét.
A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket a bűncselekményről. Az MTI nem hivatalos információja szerint az újfehértói férfi főzőmesterként dolgozott a pálinkafőzdében, és ott találták meg a holttestét is. Megölésével egyik munkatársát gyanúsítják.
Az ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a büntetőeljárást.