Etikai bizottság elé kerül a nő ügye, akit állítása szerint hátbarúgott egy taxis, amikor megpróbált tőle elmenekülni, írja a Hír24. A dulakodás azért alakult ki, mert a solymári nő a fuvar végén bejelentette, hogy nincs nála pénz, de bemenne érte a házba, ekkor pedig a nagydarabnak leírt sofőr bezárta az autóba, majd amikor mégis sikerült kiszabadulnia, úgy hátbarúgta a nőt menekülés közben, hogy az elesett, utána pedig a kiérkező rendőrök is csúnyán bántak vele, például egy korláthoz bilincselve várakoztatták. Taxis berkekben nem ez a történet, a szóbeszéd szerint a nő volt nagyon részeg, és elkezdte harapdálni a sofőrt, és a rendőrök is azért viselkedtek így, mert agresszíven viselkedett velük is. Állítólag nem a taxis hívott rendőrt, ő csak a központtól kért segítséget.