Bántalmazták egy kondicionálóterem alkalmazottját ismeretlen tettesek pénteken a VIII. kerületi Kőfaragó utcában, majd az egyik támadó szétverte a helyiségben lévő számítógépet és a telefont - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-t.

Pap Judit közölte: egy vendég kora délután szóváltásba keveredett a konditerem egyik alkalmazottjával, s később hat társával visszament a helyszínre. Az alkalmazott elmondása szerint a férfi egy fegyvernek látszó tárgyat fogott rá; ő a fenyegetés után a pult mögé bújt, ezt követően a tettesek többször megütötték, majd elhagyták a helyszínt.

Az alkalmazottat könnyebb sérülésekkel kórházba szállították - tette hozzá a sajtóügyeletes. A VIII. kerületi rendőrkapitányság az ügyben ismeretlen tettesek ellen nyomozást indított.