horoszkóp

Jogerősen 12 év fegyházra ítélték a gyerekeivel fajtalankodó férfit

MTI/velvet
MTI/velvet
2012.05.10. 17:14

Jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a koroncói férfit, aki éveken keresztül fajtalankodott lányaival.

Nagy Zoltán tanácsa az első fokon kiszabottal egyező tartamú szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottat, csupán tettének minősítésén változtatott: erőszakos közösülés helyett szemérem elleni erőszaknak minősítette a történteket, valamint kiskorú veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a férfit.

Az indokolás szerint a letartóztatásáig a Győrhöz közeli Koroncón kiskorú gyermekeivel együtt élő vádlott nem közösülni akart lányaival, viszont éveken keresztül többféle módon fajtalankodott velük.

Az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1999 és 2001 között - az anya néhány órás távollétét kihasználva - napi, majd 2009-ig heti rendszerességgel fajtalankodott 1994-ben született lányával. A gyermek 2000-ben született húgát 2004-től 2009-ig zaklatta szexuálisan.

Tettét a szintén iskolás korú fiának jelenlétében követte el, vagy annak tudatában, hogy a fiú tudja, de legalábbis sejti, hogy a lánytestvéreit zaklatja. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentést, illetve enyhítést kérve fellebbezett, míg az ügyész a nem jogerős döntés helybenhagyását indítványozta.