horoszkóp

Szándékosan gyújtogattak a gyermekotthon lakói

MTI
2012.05.14. 12:01

Az eddigi vizsgálat szerint szándékosan gyújtott fel hét lány egy ágyat a fővárosi Kornis Klára Gyermekotthonban vasárnap, hogy a tűz miatt keletkező zűrzavarban elszökhessenek – tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága hétfőn.

Szándékosságra utal az is, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalok szombaton a poroltókészüléket kiürítették, feltehetően azért, hogy ezzel is akadályozzák a tűz oltását - közölte a Városháza. Az intézményben kiépített tűzjelző rendszer azonban riasztott, a szolgálatban levő gyermekfelügyelő és a portaszolgálat pedig azonnal értesítette a tűzoltókat. A gyerekeket időben kivitték az épületből, ezért személyi sérülés nem történt; az anyagi kár körülbelül másfél millió forint. Az épületben tíz gyermek, két nevelő és egy tanár tartózkodott.

A tüzet okozó fiatalok elszöktek, azonban már vasárnap megtaláltak közülük hatot és visszavitték őket az otthonba. A rendőrség öt, a gyermekotthon pedig egy lányt talált meg.

Az intézményben speciális szükségletű, súlyos magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdő, drogfogyasztó, többségükben már különböző bűncselekményeket is elkövető lányokat nevelnek; az érintettet közül előzőleg többen tartósan szökésben voltak és néhány nappal előbb kerültek vissza az intézménybe.

Az üggyel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese közölte: a hét szökött lányból ötöt már megtaláltak, kettő hollétéről továbbra sincs tudomásuk. Sagyibó Melinda az ilyenkor szokásos eljárásról elmondta: eltűnés miatt körözést adnak ki a gyermekek ellen, és az általuk korábban többször látogatott területeket, címeket végigjárva indulnak a keresésükre.

A BRFK tájékoztatása szerint a vélhetően szándékos gyújtogatás miatt a rendőrség közveszély okozás miatt indított eljárást, és vizsgálják a fiatal lányok felelősségét is.