Kilenc év fegyházbüntetést kapott egy akasztással fenyegetőző férfi

MTI/velvet
MTI/velvet
2012.06.04. 16:16

Jogerősen 9 év fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla hétfőn arra a tiszacsegei férfira, aki fel akarta akasztani 8 éves kislányát - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.

Koszta János tájékoztatása szerint a vádlott, Tóth Gábor 2010 áprilisában ittas állapotban azt követelte a feleségétől, hogy az vallja be, megcsalta őt. A nő tagadott, férje ezért a kislánytól is megkérdezte, hogy az anyja megcsalta-e őt. A gyermek félelmében igennel válaszolt. A vádlott erre többször megütötte az asszonyt, akinek a feje vérezni kezdett, majd megfenyegette a nőt, hogy megöli. Ezután az udvarról bevitt egy kábelt, csúszóhurkot kötött a vezetékre, majd a kislányt felállította egy padra és a plafonhoz rögzített hurkot a nyakába akasztotta. A felesége könyörgött, hogy inkább őt ölje meg, de a vádlott azzal fenyegetőzött, hogy mindkettőjükkel végez.  A vita közben két helyi férfi érkezett a házhoz, hogy a vádlottól húst vásároljanak, az egyikőjük pedig a kislány segítségére kelt. Az asszony így fel tudta hívni a helyi családsegítő szolgálatot, akik értesítették a rendőrséget.

A bíróság a vádlottat 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés kísérletében, testi sértés kísérletében és négy rendbeli, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek.