horoszkóp

Már korábban is majdnem ölt a marylandi kannibál

2012.06.11. 21:09

A marylandi kannibálként elhíresült Alex Kinyua korábban is majdnem megölte egyik egyetemi évfolyamtársát, aki végül maradandó sérülésekkel ugyan, de megúszta a kannibál támadását – írja a Daily Mail. Az eset néhány nappal azelőtt történt, hogy Kinyua meggyilkolta és részben megette lakótársát, Kujoe Bonsafo Agyei-Kodiét.

Az áldozat szintén a marylandi egyetem egykori hallgatója, Joshua Ceasar volt, aki történetesen jóban volt Alex Kinyua lakótársaival. Ceasar látogatóba érkezett egykori egyetemére, hogy jelen legyen barátai diplomaosztó ünnepségén, és május 19-én úgy döntött, hogy felugrik azok lakásába. A lakásban azonban csak Kinyua tartózkodott, aki egy szögesdróttal és lánccal körbetekert baseballütővel szó nélkül nekiesett a fiatal férfinak, aki koponyatöréssel és fél szeme elvesztésével úszta meg az esetet. Ceasar életét Kinyua lakótársai mentették meg: az ő beszámolójuk szerint épp akkor érkeztek, amikor a dühöngő férfi egy késsel állt áldozata felett.

Alexander Kinyua
Alexander Kinyua

Ceasar végül az egyik szemének elvesztésével és koponyatöréssel megúszta az esetet, noha véleménye szerint Kinyua vele is pontosan ugyanazt akarta csinálni, mint későbbi áldozatával: vagyis megölni, feldarabolni és enni a húsából. Kinyua ügyvédje szerint mindez jogos önvédelem volt, míg Ceasar épp a marylandi egyetemet készül beperelni, mert az összeférhetetlenül és gyakran veszélyesen viselkedő Kinyuát még annak ellenére sem távolították el a campusról, hogy az a hallgatók állítása szerint rendszeresen machetével a kezében járt órákra, és többeket meg is fenyegetett vele. "Ha tudom ezt róla, akkor nyilvánvalóan messze elkerülöm" – nyilatkozott a súlyosan megsérült Ceasar.