Egy életveszélyes, egy súlyos és három könnyű sérültje van annak a balesetnek, amelynek során egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó és személykocsi üközött össze Dunaújvárosban pénteken reggel - mondta el az MTI-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika közölte: a mentőautó egy perkátai hívásra, a 6-os út felé haladt a Petőfi utcában. A vele szemben közlekedő személyautó - amelynek vezetője az egyik házhoz akart bekanyarodni - nem adott elsőbbséget mentőautónak, így történt a baleset. A karambol következtében mindkét jármű a menetiránya szerinti jobb oldali árokba csapódott. A személykocsi a kerekein maradt, míg a mentőautó - amelyben a sofőr és a mentőápoló utazott - a bal oldalára borult.

A személygépkocsi három utasa közül a gépkocsit vezető 74 éves férfi és az első ülésen helyt foglaló utasa kirepült a kocsiból. A sofőr súlyosan, utasa életveszélyesen megsérült, a gépkocsivezető hátsó ülésen utazó felesége könnyű sérüléseket szenvedett. A mentőautó sofőrje és a mentőápoló könnyen sérült. A helyszínre két mentőhelikopter és két mentőautó érkezett. Az életveszélyes sérültet helikopterrel a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították, a többieket a mentők a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba vitték. (MTI)