Cserbenhagyásos gázolás történt Kunfehértó közelében

MTI
2012.06.24. 09:18

Elütött egy kerékpárját toló férfit egy személygépkocsi szombaton éjszaka az 5412-es úton Kunfehértó mellett, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt; a férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta: az ismeretlen személy Kunfehértó irányából haladt Kiskunhalas felé autójával, amikor nem tisztázott okból elütötte az előtte, vele azonos irányba haladó, láthatósági mellényt nem viselő 29 éves, kerékpárját toló férfit. Az ütközésben a gépkocsi is megsérült, a külső visszapillantó tükre letört és a helyszínen maradt. A rendőrség egy szürke színű, jobb elején sérült,  személygépkocsi vezetőjét keresi - tette hozzá a szóvivő.