Elfogott egy férfit a rendőrség, aki még 2010 novemberében súlyosan bántalmazott egy nőt és elrabolta annak laptopját Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. Horváth Katalin Fanni közleményében ismertette, hogy 2010 novemberében egy fiatal nő Budapesten, a XIII. kerületben a buszról leszállva gyalogolt hazafelé, amikor egy férfi több alkalommal fejen ütötte egy kalapáccsal és kezéből kitépte a laptopját. A nő életveszélyes állapotban került kórházba, ahol hosszú idegi tartó speciális orvosi beavatkozásra volt szüksége a gyógyuláshoz.

A BRFK nyomozói széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, feltérképezve az elmúlt időszak hasonló jellegű támadásait. Az eljárás során beszerzett információk, valamint a DNS-minta értékeléséhez igazságügyi orvosszakértő segítségét is igénybe vették.

Több száz embert hallgattak ki, és végül eljutottak T. István, 25 éves budapesti férfihoz, aki - a rendőrségi közlemény szerint - "egy különösen veszélyes, erőszakos sorozatelkövető", ugyanis több, hasonló bűncselekmény elkövetése miatt jelenleg is folyik vele szemben eljárás. A hatóság a beszerzett bizonyítékok és a napokban megérkezett DNS-vizsgálat eredményei alapján azonosította be egyértelműen a férfit. T. István ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, a férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.