A Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével péntek hajnalban Budapesten elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint 2010-ben megölték a barátjukat; a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Tavaly februárban Pilisborosjenő külterületén, egy erdős részen emberi csontok és ruhaneműk kerültek elő. A kirendelt orvosszakértő akkor megállapította, hogy a csontokon éles tárggyal okoztak sérüléseket, amelyek akár halált is okozhattak. A nyomszakértő véleménye is azt erősítette, hogy az idegenkezűség nem zárható ki.

Kiderült, hogy az áldozat egy 33 éves férfi, akit a rendőrség eltűntként keresett 2010 áprilisa óta. A nyomozás során a gyanú a 34 éves M. G. és a 29 éves T. A. budapesti lakosra terelődött, akik az áldozat barátai voltak.  A két gyanúsítottat első alkalommal múlt szerdán, július 11-én fogták el a Pest megyei rendőrök, a bíróság azonban július 13-án, első fokon nem látta szükségét kényszerintézkedés elrendelésének - közölte Vattayné Székely Noémi, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Hozzátette, ezt a döntést az ügyész megfellebbezte, és csütörtökön, a másodfokú tárgyaláson elrendelték mindkét férfi előzetes letartóztatását.

Mivel a rendőrségnek információja volt arról, hogy az egyik férfi tartózkodási helyén fegyverek is lehetnek, a Pest megyei főkapitányság felkérésére a gyanúsítottat péntek hajnalban a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével fogták el Budapesten. Társát szintén a fővárosban, ugyancsak péntek hajnalban fogták el a megyei főkapitányság nyomozói. A két férfit előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják.