Két férfit fogott el a rendőrség, akik a gyanú szerint egy hajdúszoboszlói családi házban termesztettek indiai vadkendert - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Kelemen Éva rendőr főhadnagy tájékoztatása szerint a 27 és 31 éves kabai gyanúsítottakat a rendőrség a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek segítségével fogta el.  A nyomozók a két férfinál végzett házkutatás során lefoglaltak száz tő indiai vadkendert, valamint a termesztéshez, fogyasztáshoz szükséges eszközöket.  Az egyik gyanúsított a rendőrségnek elmondta: a növények egy részét saját fogyasztásra, másik részét eladásra nevelték, a magokat és a termesztéshez használatos anyagokat, eszközöket külföldről szerezték be.
Az elkövetőkellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-termesztés és forgalomba hozatallal elkövetett kábítószerrel visszaélés kísérlete miatt folytatnak eljárást - ismertette Kelemen Éva.