Szerelemféltésből megkéselte volt élettársát Szentesen egy férfi, a szurkálót a rendőrség őrizetbe vette - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta, a 32 éves szentesi férfi és a 24 éves nő szombat délelőtt a Klauzál téren összevesztek, majd a vita hevében a férfi elővette a nála lévő konyhakést és többször megszúrta volt élettársát. A sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A gyanúsított kihallgatása során azt mondta, hogy tettét szerelemféltés motiválta. A szentesi rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását - közölte a százados.