horoszkóp

Őrizetbe vették a tízéves gyermeke megölésével gyanúsított abonyi férfit

MTI
2012.08.28. 09:56

Őrizetbe vette a tízéves gyermeke megölésével gyanúsított abonyi férfit a rendőrség, és kezdeményezte előzetes letartóztatását - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd reggel az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea korábbi tájékoztatása szerint az apa hétfő reggel megölte 10 éves gyermekét, majd magával is végezni akart. A férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, a mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.

A szóvivő keddi közlése szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi jelenlegi állapota súlyos, de már ki tudták hallgatni, vallomásának részletei egyelőre nem publikusak.  Annyi tudható csak, hogy a gyermek lőtt sérüléseibe halt bele - tette hozzá a szóvivő. A város alpolgármestere az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az abonyiak mélyen megdöbbentek az eset hallatán, és egyelőre nem találnak magyarázatot a történtekre. Parti Mihály azt mondta, hogy a 30 év körüli házaspár viszonylag rendezetten, a közepesnél valamivel jobb anyagi körülmények között élt. A helyieknek nincs információjuk arról, hogy az apa erőszakos természetű lett volna, és azt sem tudni, mivel foglalkozott.