Bűnszervezetben elkövetett emberölésben, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélésben, többrendbeli rablásban, lopásban és súlyos testi sértésben mondta ki bűnösnek, ezért halmazati büntetésül életfogytiglanra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken első fokon a halálbrigád néven elhíresült csoport vezetőjét, V. Sándort.  A román állampolgárságú férfit véglegesen kiutasították az országból, az elsőfokú ítélet szerint feltételes szabadságra nem bocsátható.


A 2008 és 2010 között Magyarországon elkövetett rablás- és gyilkosságsorozat másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottját is bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekben mondta ki bűnösnek Surdy Miklós tanácsa. A másodrendű vádlottat, Varga volt barátnőjét, T. Emesét 17 év, a harmadrendű K. Richárdot 16 év, a negyedrendű S. Attilát és az ötödrendű R. Lászlót 17-17 év fegyházbüntetésre ítélték. Az ügy további három vádlottjának 3-4 évet kell fegyházban töltenie. V. Sándor és védője lényeges eljárásjogi szabálysértésekre hivatkozva az ítélet hatályon kívül helyezését kérte, másodsorban - a szerintük téves jogi minősítés miatt - enyhítésért fellebbeztek. Fridman Róbert ügyvéd az MTI érdeklődésére elmondta, hogy védencének az esetlegesen enyhébb ítélet letöltését követően kellene elhagynia az országot. A többi vádlott és védőik is enyhítésért fellebbeztek, kivéve a harmadrendű vádlottat, aki ügyvédjével – csakúgy, mint az ügyész – három nap gondolkodási időt kért.