Lakhelyelhagyási tilalom alá helyezte a Székesfehérvári Városi Bíróság az unokáját hasba szúró mezőszilasi nőt. Az ügyészség az asszony előzetes letartóztatását kérte – közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtótitkára szerdán. Laczkóné Tóth Beatrix szerint a sárbogárdi rendőrkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz a gyanúsított ellen. A Fejér Megyei Főügyészség indítványában a nő előzetes letartóztatását kérte, ám a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat állapított meg. A döntés jogerős, mivel senki sem fellebbezett. A tilalom mindaddig érvényben lesz, amíg a vádirat benyújtását követően az elsőfokú bíróság másként nem dönt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn közölte, hogy hasba szúrta gyámsága alatt lévő unokáját egy 58 éves mezőszilasi nő vasárnap este. A 16 éves fiút egy családtag találta meg a Hadak úti ház udvarán. A fiút, aki életveszélyesen megsérült, a mentők Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították. Állapota stabilizálódott, időközben túl van az életveszélyen. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki, tagadta a bűncselekmény elkövetését.