Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt keresik azt a férfit, aki egy kecskeméti élelmiszerüzlet bevételét próbálta megszerezni szombat délután – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

Miután az eladónő nem tett eleget a felszólításnak, a rabló elmenekült a helyszínről – mondta a szóvivő, jelezve, hogy az eset kapcsán személyi sérülés nem történt és anyagi kár sem keletkezett.

Nyíkos Tamás tájékoztatása szerint a körülbelül 165 centiméter magas, a bűncselekmény elkövetésekor arcát napszemüveggel és sállal eltakaró ismeretlen férfi a nyomozás eddigi adatai alapján fegyver-utánzattal követelte a bolt dolgozójától a napi bevételt.