Hamis öt- és tízezresekkel fizettek Szabolcsban

MTI
2012.09.25. 11:21

Hamis öt- és tízezer forintos bankjegyekkel fizettek egy pusztadobosi boltban; az ügyben a rendőrség három baktalórántházi férfi ellen indított eljárást – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Fedor Rita elmondta: a Vásárosnaményhoz közeli település egyik élelmiszerüzletében dolgozó alkalmazottak rájöttek, hogy hamis pénzzel akarnak fizetni. Ezt közölték a vásárlókkal, akik az általuk vett termékeket hátrahagyva autóval menekültek el a helyszínről. Az eladók felírták az autó rendszámát, és értesítették a rendőrséget, a nyomozók pedig az adatok alapján elfogták a menekülőket. Az eljárás során az is kiderült, hogy a háromfős társaság korábban egy másik pusztadobosi boltban is hamis bankjeggyel fizetett, illetve egyikőjük Kántorjánosiban egy sertést vásárolt. A szóvivő tájékoztatása szerint azt még vizsgálják, hogy a gyanúsítottak hol szerezték be a hamis bankjegyeket.