Egy peresztegi férfi négymillió forintot próbált kizsarolni egy környékbeli vállalkozótól. A Győr-Moson-Soproni rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kálmán Gabriella közlése szerint a múlt hét elején tett bejelentést egy fertőszentmiklósi autókereskedő arról, hogy egy ismeretlen SMS-ben életveszélyesen megfenyegette őt és családját, pénzt követel tőle, az átadás helyeként pedig egy benzinkutat jelölt meg.

Hozzátette, hogy szerda délelőtt épp akkor értek a rendőrök a zsaroló házához, amikor autóval távozni készült onnan. Amikor észrevette, hogy keresik, elmenekült, ezért csak Balfon tudták megállítani. A sajtóügyeletes elmondta: a férfi beismerő vallomást tett, tettét anyagi zavarral indokolva. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. A férfi ellen eljárás indult.