Őrizetbe vettek egy budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2012. szeptember 26-án megverte és megkéselte egyik ismerősét – írja a police.hu. A harmincéves D. Béla Tibor 20 és 21 óra közötta Hajó út és Hunyadi János út kereszteződésénél található vasúti sínek melletti területen – előzetes szóváltást követően – összeverekedett ismerősével. A gyanúsított egy késsel megszúrta a sértettet, aki csak két nappal később, 2012. szeptember 28-án került kórházba súlyos, életveszélyes sérüléssel.

A lefolytatott helyszíni szemle, az adatgyűjtés, valamint a tanúkutatás során a nyomozók beazonosították a feltételezett tettest, akit 2012. szeptember 29-én, a Budapest, XXII., Pacsirta utca és  Ferenc utca kereszteződésénél fogtak el.  D. Béla Tibor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Vele szemben a további eljárást a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le, valószínűleg előzetesbe kerül.