Első fokon 7 év 6 hónap fegyházbüntetést szabott ki erőszakos közösülés miatt a Püspökladányi Városi Bíróság kedden arra a férfira, aki a vád szerint 2011 márciusában megerőszakolta lányát a Hajdú-Bihar megyei Bárándon.
Az 54 éves férfi az akkor 17 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos lánya szobájában utasította a sértettet, hogy vetkőzzön le, majd közösült vele - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. Az apa azt használta ki, hogy a lány alacsony intelligenciaszintje miatt nem ismerte fel a cselekmény jelentőségét, következményeit, és akaratnyilvánításra sem volt képes. A lány végül a bentlakásos nevelőotthonban - ahol hét közben tartózkodott - társainak mesélte el a történteket. Ők szóltak a pedagógusoknak, akik értesítették a rendőrséget. A szóvivő elmondta: az apa végig tagadta bűnét, ennek ellenére az ügyvédjével tudomásul vették a büntetést, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős. Az ügyben az apa mellett másodrendű vádlottként a lány anyját is megvádolták kiskorú veszélyeztetésével, azonban bizonyítottság hiányában mindkettőjüket felmentették e vád alól. A bárándi gyámhatóság a család három gyermekét nevelőszülőknél helyezte el.