A kaposvári gyerekgyilkosság áldozatának mentősként dolgozó nagybátyja, aki a gyerek eltűnése után nagyon aktívan szervezte a megkeresést, hétfőn este munka közben összefutott a gyerek egyik feltételezett gyilkosával, P. Erikával. "Megvalósult a legrosszabb rémálmom!!! Dolgozom az ügyeleten, és idehozták a nőt!!!!! Rettenetes érzés volt!!!!" – írta Szita János Facebookon hétfőn este. Megkerestük Szita Jánost, aki elmondta, hogy rutineljárás keretében szállították az orvosi ügyeletre P. Erikát, nem sürgősségi esetről volt szó. Pont az ügyeletes rendelő előtt állt, amikor bevitték az ügyeletre a feltételezett elkövetőt. Mivel rutineljárásról van szó, könnyen lehet, hogy azért vizsgálták meg P. Erikát, mert a rendőrségi őrizetből 72 óra elteltével el kellett engedni, ezért előzetesbe helyezték át egy büntetésvégrehajtási-intéztbe, ebben az esetben viszont ki kell vizsgálni az intézetbe szállított személyt. Előzetesbe jellemzően akkor szoktak helyezni feltételezett elkövetőket, ha nem sima, hanem alapos gyanú áll fenn, valamint felmerül, hogy a gyanúsított megpróbálná a tanúkat befolyásolni. A brutális, kaposvári gyerekgyilkosság a múlt hét végét rázta meg. Egy 11 éves kisfiú nevelőanyját és két társát gyanúsítják azzal, hogy előre kitervelve, egy erdőbe csalva, brutálisan végeztek a gyerekkel. A fiút a hatóságok múlt hét eleji eltűnése után közel egy hétig keresték, a gyerek eltűnését a nevelőapa barátnője, P. Erika jelentette be, feltehetőleg azután, hogy végzett a gyerekkel. A brutális gyilkosság megrázta Kaposvárt és az egész országot, számos kaposvári facebookozó arról ír a saját oldalán, hogy a három feltételezett elkövető legnagyobb szerencséje, hogy előzetesben vannak, így nem kell tartaniuk a népharagtól.