Nagyon sok embert várnak Szita Bence temetésére, ezért a gyámja, Gyöngyi Sándor a rendőrség segítségét kérte, hogy zavartalan legyen a szertartás.

A kisfiút szombat délután fél háromkor helyezik örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. Mint azt Gyöngyi Sándor a Velvet kérdésére elmondta, először egy polgári szertartás keretében személyes búcsút vesznek Bencétől, majd a sírnál református szertartás szerint zajlik tovább a szertartás.

A média képviselőit arra kéri, hogy tartsák tiszteletben a hozzátartozók gyászát, és a számukra kijelölt helyen tartózkodjanak a temetés alatt.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2012. november 10-én forgalomkorlátozásokra kell számítani Kaposváron a Keleti temető környékén. Aznap reggel 6 órától Kaposváron a Mező Imre csomóponttól a Pécsi utca kereszteződéséig a Mező Imre utca nyugati oldalán „Megállni Tilos!” jelzőtábla lép érvénybe. A Mező Imre csomópontnál, pedig rendőri forgalomirányításra kell számítani.

A temetésre érkezők részre kijelölt parkolóhelyek lesznek biztosítva az alábbiakban felsorolt helyeken: Buszoknak kijelölt parkolóhely: Pécsi utca (Dombóvár irányába) jobb oldalán a Cukorgyár ingatlanbejárója utáni szakaszon.

Személygépkocsiknak kijelölt parkolóhelyek: Rákóczi Stadion keleti (futballpálya melletti) és nyugati (Autószalon mögötti terület) oldalán kijelölt parkolókban.
Telítettség esetén további parkolóhelyek igénybevételére lesz lehetőség a Pécsi utcában a Húskombinát előtti területen.  A Mező Imre utca keleti oldalán (Pécsi utca és a Mező Imre utca közötti szakaszon) korlátozott számban lesz lehetőség parkolásra.

A rendőrség kéri, hogy a közvetlen a temető előtti várakozóhelyeket hagyják szabadon a családtagok, közvetlen hozzátartozók részére. A temető megközelítéséhez javasolt útvonal a távolabbról érkezők részére a 61-es út és a Guba Sándor utca (6505-ös számú) felől.

Gyám és nem nevelőszülő

A sajtóhírekben Gyöngyi Sándort nevelőszülőként aposztrofálták, de ő nem hivatásos nevelőszülőként, hanem gyámként volt jelen Szita életében. Miután Szita Bence édesanyja nem tudta tovább vállalni a gyermeke nevelését, az anyai nagymamát nevezte meg, mint hivatalos gyámot. Ezt a gyámhatóság jóváhagyta. Miután a nagymama egészségi állapota megromlott, kérelmezték, hogy Gyöngyi Sándor lehessen a hivatalos gyámja. Ehhez a családba fogadás elve alapján a Gyámhatóság rábólintott, és gyámul kirendelte Gyöngyit.