Csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás 2012. november 30-án a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon öt fiatallal szemben, akik a gyanú szerint azért támadtak rá egy fiúra Seregélyesen, mert az közel került egyikük ex-barátnőjéhez - írja a police.hu. A megvert fiatalember könnyebben sérült.

Péntek délután egy órakor tettek csörrent meg a székesfehérvári őrs telefonja, a bejelentő azt mondta: Seregélyesen ismeretlenek bántalmaznak egy kislángi fiút. Később, amikor megindult az adatgyűjtés, tanúkutatás, a fehérvári nyomozók számára világos lett: a megvert fiú az utóbbi időben közel került egy lányhoz, akinek volt barátja emiatt féltékeny lett, ezért cimboráival megtámadták, összesen hatan - ütötték, rugdalták.

Az áldozat nem ismerte támadóit, aki közül ötöt a nyomozók azonosítottak, a hatodikat még keresik. Mindannyian 16-19 évesek, a fehérvári nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Szabadlábon védekeznek.