Négy ember a helyszínen, a kórházba szállítás után egy csecsemő is meghalt abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében, Karcagnál.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval.

A vétlen járműben öten utaztak, négy felnőtt a helyszínen meghalt, egy életveszélyes állapotban lévő csecsemőt szállítottak a debreceni kórházba. A Debreceni Kenézy kórház szóvivője, Szentgyörgyi János elmondta, hogy a körülbelül hat hónapos fiúgyermeket 8.36 perckor mentőhelikopter szállította a kórházba, már akkor tudható volt, hogy súlyos agyi sérülései vannak. A koponyája több helyen is eltört, az agytörzs "szinte megsemmisült".  Az orvosok csaknem három órán át küzdöttek a fiú életéért, de 11.52-kor meghalt – mondta Szentgyörgyi János.

A terepjáróban utazó három ember egyike sem sérült meg.

A terepjárót vezető férfit a rendőrség bilincsben vitte kihallgatásra – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A Szoljon.hu információi szerint a vétkesek egy moldáv rendszámú Volkswagen Touareg típusú terepjáróval okozták a balesetet, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek.