Eltűnésének tizenötödik évfordulóján Szathmáry Nikolettre emlékeztek hétfőn délután Gyulán. A kislány másfél évtizede, 1998. január 14-én a táncpróbáról indult haza, ám a mai napig nem derült ki, hogy kivel és hol ért véget az útja aznap. Niki földi maradványait több mint három évvel később nádvágók találták meg a Gyuláról kivezető út mellett egy zsákba rejtve, a gyermek gyilkosság áldozata lett. Az emlékezők hétfőn a művelődési ház előtt – ahonnan azon a napon hazaindult – mécseseket helyeztek el a kislány fényképénél. Innen végigsétáltak azon az útvonalon, ahol a kislány járhatott. a városban minden évben sétával emlékeznek a lányra.

"Nikike eltűnése óta az életünk szakadatlan keresésből áll. Először őt kerestük. Mióta tudjuk, hogy nem él, azt szeretnénk, ha megtalálnák a gyilkost" – mondta a Beol.hu-nak Iszály-Szilágyi Edit, a kislány édesanyja. Ahogy elmesélte, nincs olyan nap, hogy ne beszélnének a lányról, hogy ne elevenítenének fel egy-egy közös emléket.  A gyermek ma már több mint 22 éves lehetne, de még a nyolcadik évét sem élhette meg.

A kislány története csak addig világos, amíg egy ideig a gyermekorvosa kísérte őt a gyulai művelődési házból hazafelé. Utána a kislánynak az édesanyjával kellett volna találkoznia, aki munkája miatt késett. Gyulán elterjedt, hogy a piac közelében egy kukázó férfi ronthatott rá Szahtmáry Nikolettre, de azóta sem gyansúítottak meg senkit. Az eltűnés után a magyar rendőrség példátlan méretű keresést indított, több ezer tanút, illetve büntetett előéletű, erőszakos bűnözőket hallgattak ki, helikopterekkel és önkéntesek sokaságával fésülték át az egész várost, az utolsó kútig, de 2001-ig nem vezetett eredményre a kutatás.

2001-ben aztán a már említett nádvágók találták meg a fekete zsákot, amelyben a kislány csontjai voltak. Ez azonban nem hozta közelebb a gyilkos megtalálását. Iszály-Szilágyi Edit azóta Facebook-oldalt is indított Szathmáry Nikolett Ki Bántotta néven. A Szathmáry-ügyet változatlanul kiemeltként kezeli a Békés megyei rendőrség, 2012 elején új információk is felmerültek, de utólag zsákutcának bizonyult a nyomozás ezen iránya. A Népszabadság 2010-es cikke amúgy hozzáteszi, akkor hét felderítetlen gyilkossági esetben is folyt még nyomozás Békés megyében.