Venezuelai média-beszámolók szerint több tucatnyian haltak meg egy véres börtönlázadásban. A kormányzat vizsgálódik. Nicolas Maduro alelnök szombat reggel számolt be a tragikus erőszakról, és elmondta, a hatóságok vizsgálatot indítottak. Nem árulta el, pontosan hányan haltak meg pénteken az Uribana nevű börtönben. Az Ultimas Noticias újság ötvennégy halálos áldozatról tett jelentést. A Globovision tévécsatorna beszámolója szerint legalább ötvenen meghaltak és kilencvenen megsebesültek.

Mindkét médium Ruy Medinát, a városi központi kórház igazgatóját idézte. Iris Varela büntetés-végrehajtási miniszter korábban egy televízió-interjúban elmondta, a lázadás akkor tört ki, amikor fogvatartottak egy csoportja megtámadta az ellenőrzésre érkező Nemzeti Gárda tagjait. Varela szerint a zavargásokban számos rab és őr is érintett volt, de a halottak és sebesültek pontos számát csak a helyzet stabilizálása után tudják pontosítani. Az áldozatok száma mindenesetre biztosan emelkedett Medina péntek esti nyilatkozata óta.

Henrique Capriles ellenzéki vezető elítélte, ahogyan a kormány kezeli az ország túlzsúfolt és erőszakos börtöneiben kialakult helyzetet. „Országunk börtönei kiváló példák a kormány és vezetői alkalmatlanságára. Soha nem oldották meg a felmerült problémákat” - írta Caprilles Twitterén. „Hány haláleset kell még a börtönökben ahhoz, hogy a kormány elismerje a hibáit, és változtasson a helyzeten?”

Az országon végigsöprő véres lázadás-sorozatban ez az eset csupán a legutóbbi volt a sok közül. Augusztus 25-én huszonöten haltak meg és negyvenhárman megsebesültek, amikor tűzpárbaj tört ki elítéltek két csoportja között a caracasi Yare börtönben. Venezuelában az utóbbi években egyre erőszakosabbak lettek a súlyosan túlzsúfolt börtönök, és a fogvatartottak egyre gyakrabban juthatnak hozzá kábítószerekhez és fegyverekhez a megvesztegethető őrök segítségével.

Venezuelában jelenleg 33 börtön működik nagyjából 12000 férőhellyel, ám a kormányzat szerint a fogvatartottak száma 47000 körül mozog. Egy, a büntetés-végrehajtási intézeteket ellenőrző intézmény szerint a 850 elítélt ellátására épült Uribana börtönben jelenleg 1400-an töltik büntetésüket . Maduro alelnök a gyengélkedő Hugo Chavez állapotáról is beszélt. Elmondta, hogy az elnököt „a lehető legjobb állapotban találta a harc nehéz napjaiban”, miután december 11-én rákkal műtötték. Chavez a műtét óta nem jelent meg és nem beszélt a nyilvánosság előtt. A kormányzat szerint fertőzéses szövődmények léptek fel, de az állapota már javul.