Harminc napra jogerősen elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak a 20 éves hódmezővásárhelyi férfinek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint vasárnap meggyilkolta édesanyját – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán. Cseh Attila elmondta, a bíróság azért látta indokoltnak a kényszerintézkedést, mert a bűncselekmény tárgyi súlya, magas büntetési tétele, a gyanúsított rendezetlen családi és személyi körülményei miatt tartani lehet attól, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a gyanúsított először öngyilkosságnak próbálta beállítani édesanyja halálát, a rendőrök azonban nem hittek neki, és visszatartották a rendőrorvos, valamint a szemlebizottság megérkezéséig. A helyszíni szemle végül igazolta is, hogy emberölés történt. Kihallgatása során a fiatalember beismerte a nyomozóknak, hogy megromlott a kapcsolata az anyjával, ráadásul vasárnap össze is vesztek.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fiút még szeptemberben távoltartásra kötelezték, mert bántalmazta az anyját. Urbán Zoltán a bűncselekmény motivációjáról közölte, hogy anya és fia között megromlott a viszony, a nő rendszerint arra próbálta rávenni a fiát, hogy menjen dolgozni, tartsa el magát. A gyilkosság előtt is emiatt vitatkoztak.