A január 21-én eltűnt 33 éves, kétgyerekes amerikai Sarai Sierra holttestét szombaton találták meg helyi lakosok Isztambulban, egy ókori fal maradványai mellett − írja az NY Daily News. A New York-i nőnek január 21-én kellett volna visszautaznia Törökországból családjához

A kétgyerekes anya halálát súlyos fejsérülés okozta, a közelében pedig egy takarót is találtak, amiből arra következtetnek a haóságok, hogy valószínűleg máshol ölték meg, és a takaró segítségével vitték csak oda később. Az áldozatot a jogosítványa alapján azonosították. A hatóságok tizenegy embert, két nőt és kilenc férfit vettek őrizetbe.

"Egyelőre nem tudjuk, hogy mégis mi történt. Ilyenkor nem nagyon lehet mit mondani" − nyilatkozta Maggie Rodriguez, aki elvileg együtt utazott volna Sierrával Törökországba, de anyagi gondok miatt végül visszamondta az utat. Sierra egyébként részmunkaidőben dolgozott egy csontkovácsnál, illetve a Staten Island-i főiskolán tanult. Iszambulba január 7-én érkezett meg, és a legutolsó életjel január 20-án érkezett tőle egy sms formájábab amit nővérének írt.

Az áldozat férje, Steven Sierra Isztambulba utazott, hogy azonosíthassa felesége holttestét. A megölt nő egyébként rendszeresen tartotta a kapcsolatot a családjával és barátaival, és folyamatosan képeket posztolt az Instagramon: "Minden nap beszéltünk Skype-on, és minden nap elmondta, hogy nehogy elfelejtsek érte menni a reptérre."

Egy szemtanú egy fehér kocsit látott a Galata hídnál kedden, január 29-én, ott, ahol később Sierra testét megtalálták. A hídnál Sierrának 21-én egy Taylan nevű férfival kellett volna találkoznia. Sierra január 21-én délelőtt 11:33-kor küldött egy emailt a férfinak, amiben ez állt: "Most elindulok, hívj, ha el akarsz érni." Taylan 12:45-kor válaszolt a levélre: "Ott találkozunk, remélem van neted." Sierra és Taylan azután kezdett el levelezni, miután a nő megérkezett Törökországba. A nő családja tudott is arról, hogy Sierra olyan emberekkel is tervezett találkozót Isztambulban, akiket az interneten ismert meg. Taylan azt mondta a rendőröknek, hogy a nővel már január 13-án találkozott, amikor beszélgettek egymás életéről, a nő viszont a január 21-re megbeszélt találkozón már nem jelent meg.