M. József csontozókéssel támadt menyére, aki állítása szerint tönkretette és kisemmizte őt – írja a Kecskeméti Hírhatár. A két évig Vietnámban kommandósként szolgáló férfi hat év börtönbüntetést kapott a tavaly április 4-én elkövetett bűncselekményért. A férfi 1969-ben disszidált az USA-ba, és azért húzott le két évet az ázsiai országban, hogy hamarabb megkaphassa az amerikai állampolgárságot. 2002-ben tért haza, itthon viszont ellehetetlenült. "Az idős ember és a fia családja között több éven keresztül kiegyensúlyozott volt a viszony – indokolta az ítéletet a Kecskeméti Törvényszéken dr. Fodor Endre bíró. Ez változott meg 2005-re, amikor eladta garai ingatlanát egy kölcsön törlesztése miatt, itt pedig elszámolási vitába keveredett fiával és annak feleségével, utána évekig nem szóltak egymáshoz, a férfi nyugdíjának jelentős része a kölcsönökre ment el, emiatt kitették az albérletéből is. Mivel nem kapott segítséget a fiától, magához vett egy csontozókést, és több példányt gyártott egy röplapból, amire azt írta, hogy "Így jártam, mert bíztam a fiamban." M. József a merénylet előtt még egyszer felhívta fiát: "Teremtek én magamnak lakást, de neked abból nem lesz köszönet" – zárta le utolsó beszélgetésüket, aztán kissé ittasan elindult menye munkahelye, a bajai autósiskola felé. A nőt a bejáratnál szúrta hasba, és azonnal a nyakát is megcélozta, majd szétszórta a szórólapokat és elsétált. A volt kommandóst végül egy közeli bolt biztonsági őre tartotta fogva a rendőrök érkezéséig, emberölés kísérlete miatt megy hat évre börtönbe.