horoszkóp

Beismerte a 71 éves asszony meggyilkolását a 18 éves diák

MTI
2013.03.05. 14:09

Beismerte tettét az a 18 éves fiatalember, aki több késszúrással megölt egy 71 éves asszonyt, majd tüzet gyújtott az áldozat lakásában – mondta keddi sajtótájékoztatóján Sulányi Vilmos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője. A vasárnapi esettel kapcsolatban Sulányi Vilmos elmondta: a II. kerületi Apostol utcában egy kiégett lakásban egy holttesten bűncselekményre utaló nyomokat találtak. Rövid időn belül kiderült, hogy a 71 éves asszonnyal vélhetően az ismeretségi körébe tartozó 18 éves fiatalember végzett. A szakmunkás tanuló évek óta ismerte áldozatát és fél éve takarítani, főzni járt hozzá. Az asszony a bankkártyáját is odaadta a gyanúsítottnak, aki miután segített a nőnek a bevásárlásban, a kártya PIN-kódját is ismerte.

A fiatalember kihallgatásán ellentmondásba keveredett, majd részletesen elmondta, miért és hogyan követte el a bűncselekményt. Sulányi Vilmos ismertette: a törökbálinti fiatalember és az idős nő közt elszámolási vita volt, a fiatalember több százezer forintot emelt le a sértett bankszámlájáról. Az asszony ezt észrevette és egy iratot is készített erről, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalember nem tudja megadni a tartozást, azt mondta, hogy értesíti a rendőrséget. Ez vezetett a bűncselekményhez. A törökbálinti fiatalember egy, a rendőrség által a sajtótájékoztatón bemutatott helyszíni videofelvételen azt is bemutatta, hogyan szúrta meg áldozatát többször egy késsel.