horoszkóp

Elfogták a csörögi erőszakoskodót

MTI
2013.03.07. 18:49

Erőszakos közösüléssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy csörögi fiatalembert, aki két egymást követő napon két nőt támadott meg – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves N. Sándor kedd reggel az egyik Pest megyei településen egy kerékpárúton futó nőt támadott meg. Késsel arra kényszerítette, hogy a közeli fás területre menjen vele, ott megerőszakolta, majd elvette a telefonját, és elmenekült.


Nagyobb térképre váltás

A váci rendőrök pár óra múlva Csörögön elfogták a támadót, akiről utóbb kiderült, hogy hétfő dél körül egy másik településen is próbált megerőszakolni egy, vonathoz siető nőt. A leszólított és megfenyegetett sértettel a férfi dulakodni kezdett, többször combon szúrta csavarhúzóval, majd kétszer bele is harapott. A nőt az mentette meg, hogy az állomásra megérkezett a vonat. így N. Sándor – az áldozatától elvett táskával – eltűnt a helyszínről. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.